Hogyan állapíthatnám meg, hogy vemhes-e a tengerimalacom?

Az első jel a peteérés hiánya, ha a fedeztetés sikeres, a nőstény a termékenyítéstől számított 16-dik (plusz-mínusz 1) napon nem ivarzik újra. A vemhesség 4-dik hetében, ha kezünkkel a nőstény hasát óvatosan (!), gyengéden mindkét oldalon megfogjuk, a méh kitapintható (a rágcsálók méhe kettős). A vemhesség 5-dik hetében a hasfal mind jobban tágul, a nőstény napról-napra „kövérebb”. A 7-dik hét végén a kölykök (vagy kölyök) mozgolódása jól érezhető. A vemhesség vége felé (az utolsó hetekben) a kölykök sokat mozognak, még a lábak rúgása is érezhető, s gyakran az is hallható, ahogyan rágnak (a foguk összekoccan).

A vemhesség átlagosan 68 napig tart (59-73 nap), ha az alomszám nagyobb, a nőstény hajlamos pár nappal korábban fialni. Egy vagy két kölyök esetén legtöbbször néhány nappal később fial.

Kapcsolódó linkek:

A méhben kifejlődik a magzat

Ellés előtt (3 malacka az anyaméhben)

Fel

Fialás előtt a hímet külön ketrecbe tettem. Ha a nőstény ovulációja befejeződött, a hímet visszarakhatom-e?

Ha már nincs ovulációja, nem vemhesül újra, de a hím nemi ösztöne erős, bármikor zaklathatja párját. Akad olyan hím, amely nyugodtan, csendesen szemléli a családot, s nem veszélyezteti a kölykök testi épségét azzal, hogy akár rajtuk keresztül gázolva zargalássza a nőstényt (felhevült állapotban véletlenül rátaposhat egyik-másik kölyökre). Mindig az adott hím személyiségétől (vérmérsékletétől) függ. Ha „rámenős” a hím, udvarlását a nőstény stresszként éli meg, mert kicsinyeit nem tudja nyugodt körülmények között szoptatni, gondozni. A vadonban a hímnek háreme van, a kölyköket a nőstények gondozzák. A hím a kicsiket nem bántja, de jó szülőnek sem bizonyul, nagyobb csoportban inkább közömbös velük szemben. Egy biztonságos ráccsal kettéválasztott ketrec megvédheti a nőstényt és a kicsiket, s a hím se lesz egyedül.

Fel

A tengerimalacom egy 50x30 cm-es ketrecben van. Cseréljem ki nagyobbra? Szeretném, ha jól érezné magát nálam.

Ekkora helyen egy tengerimalac nem maradhat, még akkor sem, ha sokat foglalkozunk vele, és gyakran sétáltatjuk. Számára legalább egy 80x60x30 cm-es (h/sz/m), vagy ennél nagyobb ketrec volna a megfelelő. Ha azt szeretnénk, hogy jól érezze magát, ne csak életterét növeljük, vegyünk mellé társat is (ha lehet, azonos neműt - a szaporodással, különválasztással járó gondok, problémák elkerülése végett). Két tengerimalacnak nem kell kétszer akkora hely, s az élelmezésükre, gondozásukra sem kell kétszer annyit fordítani, mint egyetlen kisállatra. Ez többszörösen megtérülne. Ahogyan ma bánunk egy állattal, az holnap fizikai (egészségi) és pszichikai állapotán (a viselkedésén) lemérhető lesz.

A tengerimalacaink még mindig nagyon félénkek, ijedősek, pedig már két hete nálunk élnek. Mit tehetnénk, hogy szelídebbek legyenek?

Szóljunk hozzájuk gyakran, (ha lehet) naponta vegyük őket kézbe - az első hetekben akár több alkalommal is. Beszéljünk hozzájuk, hogy megismerjék hangunkat. Növényevők, ezért látásuk nem éles, inkább csak a mozgás észlelésére alkalmas, de hallásuk és szaglásuk kifinomult. Ha úgy közelítünk feléjük, hogy közben beszélünk hozzájuk, hangunkról felismernek. Ha jelenlétünket kellemes dolgokkal - etetés, jutalomfalatok stb. - társítják, biztonságban érzik magukat, és már nem félnek. Kerüljük a hirtelen mozdulatokat. Úgy vegyük őket kézbe, hogy előtte hanggal vagy valamilyen jeladással jelezzük közeledésünket. Ha mellünkön/ölünkben simogatjuk, szagunkról (is) felismernek, és megnyugszanak.

Mivel a vadonban, ragadozóktól tartva, örökös félelemben élnek, olykor egy ismeretlen zaj, hang már elég ahhoz, hogy megrémüljenek, megdermedjenek, vagy kétségbeesetten futni, menekülni próbáljanak. Egyik alkalommal a különben nyugodt, szelíd malacaim is majd összetörték magukat, amikor a konyhában, a padlón sétálva, nyugodtan eszegetve, egy tányérkoccanást hallottak (egy tányért a szekrénybe tettem). A szokatlan zajt hallva megrémültek. Fejvesztetten, egymás hegyén-hátán átugrálva próbáltak egy biztonságos helyet keresni, elbújni.

A szelídítés egy hosszabb folyamat, ha türelmesek vagyunk, többet foglalkozunk velük, félelmük lassan felenged, és előbb-utóbb megszokják környezetüket.

Fel

Elég lassan szoknak kézhez. Az ételt már elfogadják, de megfogni nem nagyon engedik magukat.

Malacéknál e viselkedés természetes, az ún. zsákmányállatoknál ez egy ösztönös reakció, a vadonban ragadozók prédaállatai, ezért menekülési reflexük erős. Általában nem szívesen állnak meg, hogy megfogjuk, inkább kitérnének előlünk, de ha finom jutalomfalatkákkal hozzánk csalogatjuk, ha gyakran felvesszük, kézhez szoktatjuk őket, egy idő után a simogatást, becézgetést szívesen veszik (vagy alkalomtól függően eltűrik, esetleg igénylik :-).

Fel

Tengerimalacok nevelhetők-e szobatisztaságra?

Szobatisztaságra nemigen, de vannak olyan módszerek, melyeket alkalmazva biztató sikereket érhetünk el. Anyagcseréjük gyors, ha felvesszük őket, ne tartsuk hosszú ideig ölben/a mellünkön. Egy idő után mindenképpen (még ha törülközőn fekszenek is) vigyük vissza ketrecükbe, hogy dolgukat elvégezhessék. A tengerimalac legtöbbször jelzi, ha vizelnie kell, ezt általában forgolódás, izgés-mozgás, nyugtalanság előzi meg. Ha e jeleket észrevesszük és a kisállatot még idejében letesszük, üríteni fog. Vizelni a tengerimalacok biztonságos, védett helyen szeretnek - a vadonban a családi fészket és környékét, mesterséges környezetben a ketrec egyes részeit részesítik előnyben (a vizelet ürítése nem csak szükséglet, szaga olyan kémiai információ, amely a kisállatok viselkedését, egymáshoz való viszonyát befolyásolja). Mivel koprofág állatok, bélsaruk egy részét, a cökotrófot végbélzsákjukból szedve gyakran fogyasztják, ezért a végleges ürüléket spontánul (!) elpotyogtatják. Sétáltatásnál egy kis trükkel rávezethetők arra, hogy csak egy-két helyre vizeljenek (ha bogyóikat izgalmukban itt-ott el is potyogtatják, ezeket könnyű feltakarítani :-).

Időt (!) és ráfigyelést igénylő módszer: A ketrecükről leemelhető rácsot (vagy összekapcsolható oldalrácsokat, egyebet) egyéb kellékekkel/játékokkal a padlózatra helyezzük - ha a padlózat kényes, erre linóleumot vagy egy kisebb járólapot, rá újságpapírt teszünk - és egy kényelmes, megfelelő nagyságú, nedvszívó anyaggal (alom) ellátott műanyagtálcát (mindig ugyanazt) is a padlóra teszünk.

Az ürítőhelyre szoktatás nem mindegyik malacnál sikeres, de akadnak (!) olyan egyének, „akik” erre megtaníthatók, ezért ha időnk és türelmünk van, érdemes próbálkozni. E módszer tágas, nagy ketrecben is alkalmazható, a tálcát ott oda helyezzük, ahová szívesen/a legtöbbet piszkolnak, és ügyeljünk arra, hogy a fekvőhelyük vonzó legyen, mert különben a tálcát egyesek e célra használnák.

Az egyik malackám egy véletlennek köszönhetően (!) már azt is megtanulta, hogyan lehet a gazditól „szabadulni” :-). Egy alkalommal, miközben becézgettem, fogaival a blúzom meghúzta. A jelzést én figyelmeztetésnek vettem (arra gondoltam, hogy talán vizelnie kell), s ezért azonnal a ketrecébe tettem. A következő alkalommal, mikor ezt megismételte, szintén azonnal letettem. A „kis gazember” így hamar rájött arra, hogyan lehet egy nem kívánt becézgetés, simogatás elől meglógni. Ha kedve tartja (néha már akkor, amikor felveszem :-)), meghúzza a blúzom, és a gazdi - a következetes - máris leteszi.   Érdekessségként megjegyzem: ha finoman vakarni kezdem, maradni akar.  

Fel